Tóth Gabi az X-Faktor színpadán villantott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az X-Faktor nézői már hozzászokhattak ahhoz, hogy Gabi falatnyi ruhákba érkezik a műsorba és ez vasárnap sem volt másképp, ám az énekesnő most olyat mutatott meg a nézőknek, amit más nőknek csak a párjuk láthat.
hirdetés
Tóth Gabi az öröm hevében felugrott Csordás Ákos nyakába, amikor vasárnap este a mentorok őt mentették meg. Arra azonban nem gondolt, hogy falatnyi szoknyája felcsúszik és egy egész ország láthatja majd a fenekét.
Természetesen a villantásról képek is készültek, amik hamar körbejárták az internetet és nagyon sokan elmondták nemtetszésüket is. Egy kommentelő például elárulta, hogy azért nem nézi a műsort, mert szerinte nem megfelelő Gabi öltözködése.
Természetesen olyanok is akadtak, akik undorodtak Gabi fenekének látványától, a Bors pedig megkérdezte Rubint Rékát, a fitneszladyt, hogy szerinte min kéne változtatni a mentornak.
„Gabit a hangja miatt csodálja az egész ország, én is nagy tisztelője vagyok! Semmi gond a fenekével, véleményem szerint ez egy rosszul készült fotò, de természetesen tovább lehet fejleszteni, ezért elárulta, mire van szüksége egy nőnek ahhoz, hogy tökéletes feneke legyen. – Én az intervall futásra esküszöm, ami abból áll, hogy a futásba beiktatunk sprint szakaszokat is. Látható, hogy a sprintereknek milyen brutálisan jó fenekük van” – mondta Réka.
Talán ebből tanulva a mentornőt legközelebb kicsivel több ruhában engedik színpadra a stylistok.

Fotó: Cser Dániel
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
NBA-meccsen voltak együtt.













