Barbra Streisand és Malala lett a Glamour választottja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Glamour magazin a tinédzser pakisztáni lányt, Malalát és a szupersztár Barbra Streisandot tüntette ki az Év Nőinek járó díjjal.
hirdetés
A 16 éves Malala, „A lányok hőse” akkor került a címlapokra tavaly, amikor a világ megtudta, hogy a fiatal lányt talibán katonák fejbelőtték, mivel szenvedélyesen szónokolt arról, hogy az oktatás a lányokat is megilleti. A bátor diáklányt azonnal Nagy-Britanniába szállították, ott kezelték a felgyógyulásáig és azóta ő a lányok jogainak legfőbb szószólója. Még a Nobel Béke-díjra is jelölték – így ő lett az egyik legfiatalabb jelölt.
Malala és Streisand mellett más nyerteseket is ünnepelhettek az estély résztvevői: Lady Gagát, aki kitüntetést kapott a kampányáért, amellyel a bántalmazásokat próbálja megfékezni és az áldozatoknak nyújt támogatást; és Christy Turlington Burns és Liya Kebede modelleket, akiknek az alapítványa világszerte azért harcol, hogy az édesanyák jobb egészségügyi ellátást kapjanak, bárhol is élnek.
„Mindegyik [díjazott] nő önmagában is valódi erő, de add őket össze és valami varázslatosat kapsz — egy csoport vezért, akik megváltoztathatják a világot” – mondta Cindi Leive, a Glamour főszerkesztője.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













