Ismét Magyarországra látogat a Turisas
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A jövő év hivatalosan is kedvező lesz a metalt kedvelőknek, hiszen mint most kiderült, nemcsak a holland Within Temptation ad koncertet márciusban hazánkban, hanem a finn Turisas is.
hirdetés
Finnország egyik legnagyobb folk-metal zenekara a nyár végén örvendeztette meg rajongóit negyedik stúdióalbumuk kiadásával, amely a Turisas2013 elnevezést kapta, így a turné sem maradhat el.
Az együttes a We Ride Together nevű koncertsorozatot 2014. januárjának végén kezdi meg, amely természetesen hazájukból, Finnországból indul, majd március 2-án hazánkban az A38 Hajón fognak zenélni.
A banda immáron ötödik alkalommal lesz látható Budapesten. Először 2009-ben adtak koncertet a DragonForce, a Cradle of Filth és a Moonspell társaságában, majd ezt követően 2011-ben a Die Apokalyptischen Reiterel karöltve, amikor két koncertet is adtak a Club 202-ben, jövőre pedig végre önállóan lépnek majd fel.
A 2014-es év egyébként igencsak fontos időszak lesz az együttes részéről, mivel első debütáló albumuk, a 2004-es Battle Metal tíz éves évfordulóját, illetve a lemez hatalmas sikerét fogják ünnepelni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











