Megjelent a Scarlett Seven debütáló albuma
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megjelent az Amy Lee testvére, Lori Lee által alapított együttes első lemeze.
hirdetés
Amy Lee-nek, a világhírű rockegyüttes, az Evanescence énekesnőjének van mire büszkének lennie: már gyerekkora óta zongorázik és ír dalokat, együttese pedig már három stúdióalbumot tudhat maga mögött, és az évek során hatalmas rajongótáborra tett szert.
Ám a több millió rajongó közül csak kevesen tudják, hogy az énekesnő húga, Lori Lee is szorgalmasan építgeti zenei karrierjét, együttesének, a Scarlett Sevenek pedig ma jelent meg a debütáló albuma, azonos névvel, amit az iTuneson lehet megvásárolni.
„Megjelent az album! Nem lehetek nektek eléggé hálás a végtelen támogatásért, amit kapok. Szeretlek titeket!” - írta Lori a Twitteren.
A nagy eseményről természetesen nővére sem felejtett el csiripelni: „A testvérem, Lori bandája, a Scarlett Seven első albuma ma jelent meg az iTuneson! Gratulálok, Lor!”
.jpg)
Lorinak már volt egy együttese Solstice néven, ám az együttes már évekkel ezelőtt feloszlott. A lánynak valószínűleg nem lesz könnyű dolga, ha ki akar törni testvére árnyékából, hisz Amy rajongótábora már a tíz évvel ezelőtt megjelent Fallen óta növekszik, míg Lori nevét még csak kevesen ismerik.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
Mintha ikrek lennének.











