Lady Gaga elveszítette a kiskutyáját
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az extravagáns amerikai énekesnő a kiskutyáját, Alice-t gyászolja, halála összetörte a szívét.
hirdetés
A Mother Monster imádott kiskedvence elveszítette a rákkal vívott harcot. A huszonhét éves énekesnőnek az is fáj, hogy nem lehetett mellette az utolsó órákban, mivel külföldön tartózkodott, amikor a kiskutyát el kellett altattatni.
„A kiskutyám, Alice meghalt. El kellett altattatni, a rák elvitt egy angyalkát – írta a Twitteren. – Az apukám olyan szomorú, mindannyian azok vagyunk, a családunk egyik tagját veszítettük el.”
„Szeretek szórakoztatóművész lenni, de olyan fájdalmas néha, hogy távol vagyok az otthonomtól. 17 évig kitartott, olyan sok emlék... semmi sem múlthatja felül a családot.”
Gaga dicsérte Alice-t, amiért mindig mellette volt a nehéz időkben és imádkozott azért, hogy a kiskutya most már békében nyugszik.
„Emlékszem, ahogy feküdt az ágyamon – tudta, mikor voltam szomorú vagy beteg... Ott kellett volna lennem [mellette]. Imádkozom azért, hogy Alice megtalálja a maga csodaországát.”
Az énekesnő múlt hétvégén az X Factor tehetségkutató műsorában lépett fel, ahol két dalt is előadott a legújabb albumáról: a Venust és a Do What U Wantot. A színpadi öltözéke (melltartó és bugyi) és az érzéki táncmozdulatai azonban több nézőnél is kiverte a biztosítékot, és több, mint száz panaszos telefonhívás érkezett a műsor után.

hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.











