Letartóztatták Chris Brownt - négy év börtön várhat rá
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mindössze egy képet szeretett volna az ártatlan rajongó, de rosszul sült el a dolog. Ő kórházba került, Chris Brownt pedig börtön fenyegeti.
hirdetés
A 24 éves rapper még mindig próbaidőn van, amiért 2009-ben összeverte exbarátnőjét, Rihannát. Vasárnap hajnalban, a washingtoni W Hotel előtt ismét letartóztatták, 4.30-kor, mikor összetűzésbe keveredett egy férfival. Eltörte az orrát, de oly mértékben, hogy kés alá kell feküdnie – számolt be a TMZ.
A sztár azért gurult be, mert a pasas egy másik barátjával odament hozzá, hogy egy közös fotót kérjen, de Christ jobban lekötötte a hotel előtt ácsorgó, két fiatal lány. A Daily Mailhez eljuttatott, hivatalos jogi források szerint Chris, a „nem érdekel ez a b*zulás, bokszolni akarok” mondata után bemosott az áldozatnak, majd a testőre is rátámadott! A férfi perelni fog, mivel az énekes még csak bocsánatot sem kért.
Chris és testőre, Christopher Hollosy rács mögé kerültek 24 órára, de mivel tovább keveri a balhét a próbaideje alatt, akár négy év szabadságvesztésre is ítélhetik.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











