Megjelent BoA legújabb japán kislemeze
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Október 23-án jelent meg a K-Pop királynőjének, BoA-nak 35. japán kislemeze Message/Call My Name címmel. Többen úgy tartják, hogy az idén megjelentek közül ez sikerült a legjobban.
hirdetés
BoA az idei évben igen elkényeztetette rajongóit, a SOUL-okat, mert február 27-én jelentette meg Only One című 33. japán kislemezét, amit július 26-án a nyári stílusú Tail of Hope követett. A 26 éves énekesnő nem tétlenkedett sokáig, mert október 23 már a boltokban volt Message/Call My Name-re keresztelt következő lemeze.
A korong két gyönyörű, őszi hangulatú, középtempójú balladát tartalmaz, melyek közül a Message dalhoz videoklipet is forgatott. A kisfilmben egy fiatal, szemüveges fényképész (Song Jae Rim) észreveszi BoA üzeneteit, majd a végén magát az énekesnőt is megtalálja, aki végig türelmesen várt rá. Az énekesnő és a színész között remekül működik a kémia, és a rövidfilm is harmonikusra sikeredett.
Több rajongó is úgy gondolja, hogy az idei három kislemez közül ez sikerült a legjobbra és egy új japán stúdióalbumban reménykednek, de erről eddig nem nyilatkozott sem az avex trax, sem pedig BoA. A hivatalos közleményig viszont itt van az énekesnő Call My Name című dala is a Message mellett, amihez még nem készült klip, de semmi sem lehetetlen.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











