Dasha Kapustina: „Elegem van az utazgatásból”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 23 éves orosz modell és Alonso egy éve alkotnak egy párt, de úgy tűnik, Dasha máris megunta a Forma 1-gyel járó felhajtást, utazgatást.
hirdetés
A pár a 2012-es Német Nagydíjon jelent meg először együtt, és azóta, ha csak teheti, Dasha elkíséri Alonsót a versenyekre. Azonban úgy tűnik, elege lett az utazgatásokból, és szeretne nyugalmasabb életet élni.
„Kívülről izgalmasnak és szórakoztatónak tűnhet, hogy ide oda utazgatunk a világban, de az az igazság, hogy ez számomra mára már csak rutin, annyira nem izgat, mint az elején – írta Dasha a napokban a Twitteren. – A sok utazás nagyon fárasztó, különösen ha van időeltolódás, ilyenkor mindig kevesebb az energiám és fáradtabb vagyok.”
A posztot látva Dasha követői túlzásnak érezték a modell szavait, amit közöltek is vele, ő pedig gyorsan reagált.
„Nem akartam panaszkodni, csupán a gondolataim szerettem volna megosztani veletek.”
Azt, hogy mit szólt a kifakadáshoz, Alonso nem tudni, de az biztos, hogy Dashának még várnia kell a nyugodt életre, ha a pilótával akar maradni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Szülés után problémái voltak.













