Hamarosan megnyílik a Fernando Alonso-kiállítás
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Forma–1 kétszeres, spanyol világbajnokának pályafutását mutatja be a hamarosan megnyíló kiállítás, melyen Alonso első gokartja és a világbajnok Renault-k is láthatóak lesznek.
hirdetés
A kiállítás a Fernando Alonso Alapítvány és a Canal de Isabel II Management jóvoltából lesz látható, 2013 decemberétől 2014 májusáig, Madridban. Alonso úgy gondolja, a kiállítással a látogatók, rajongók többet megtudhatnak a Forma–1-ről és a motorsportokról, és reményei szerint nem csak a spanyolok látogatják majd. Az alapítvány fő tevékenysége a gyermekek és fiatalok közlekedésbiztonságra való nevelése, oktatása.
A kiállítás látogatói egy valóságos időutazásra indulnak az Art Exhibition Centre Plaza Castilla Canalben, ahol Fernando Alonso pályafutását ismerhetik meg. Látható lesz Alonso első gokartja, és valamennyi autó, mellyel versenyzett 1999–2011 között. Ez alatt az idő alatt Fernando vezette a Minardi, a Renault, a McLaren és a Ferrari autóit. A versenyautók mellett a spanyol által használt bukósisakok, kesztyűk és egyéb tárgyak, a bajnokságban nyert trófeák kerülnek bemutatásra.
Alonso még szeptemberben és tegnap is, osztott meg néhány fotót Twitteren, a kiállításon látható versenygépekről.





hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











