Oktatási központot nyitott Taylor Swift
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Taylor Swift mindig is fontos személyiség volt a jótékonykodás terén, most azonban a tehetséggondozást támogatójaként tesz le egy mérföldkövet.
hirdetés
Taylor Swift nagyon sok jótékonysági szervezetet támogat világszerte, most azonban egy 4 millió dolláros befektetésbe vágta bele a fejszéjét. Október 12-én, szombaton nyitotta meg kapuit egy oktatási központ Nashville-ben, mely a fiatal zenészek munkáját segíti, inspirálja őket.
A Country Music Hall of Fame and Museum részeként ad otthont és terjeszkedik a központ. Termeket, eszközöket és egyéb lehetőségeket adva a fiataloknak zenei téren.
A Red énekesnője következőképpen nyilatkozott az újságíróknak a létesítménnyel kapcsolatban: „Nagyon izgatott vagyok a zenei oktatási központtal kapcsolatban, hiszen ma már három különböző osztály indult el. Még izgalmasabbá teszi, hogy nem csak lelepleztük előttük, de már a mai nap folyamán használhatják is – majd hozzátette, hogy szeretne teljesen részt venni a további folyamatokban – Már beszéltünk olyan programokról, amikben én is részt tudok venni”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











