Tragédia: elhunyt María de Villota
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ma reggel holtan találták az egykori Forma–1-es tartalékpilótát, María de Villotát.
hirdetés
María de Villota sokak példaképe lehetett, miután tavaly egy egyenes vonalú teszt során súlyos balsetet szenvedett, melynek következtében elvesztette jobb szeme világát. Akkor az orvosoknak még sikerült megmenteni az életét.
María azóta azon dolgozott, hogy minél jobban felépüljön balesetéből, és hogy új életet kezdjen az autóversenyzés nélkül. Rengeteg konferencián részt vett – ezért is utazott Sevillába – valamint egy önéletrajzi könyvet készült kiadni, aminek bemutatója október 14-én lett volna esedékes.
Erre azonban már nem kerül sor, hisz ma reggel holtan találták őt sevillai hotelszobájában. Az alkalmazottak reggel 7 órakor riasztották a mentőket, de már nem tudták megmenteni az életét. A halál okairól egyelőre semmit nem lehet tudni, de az ABC információi szerint a pilótanő természetes halált halt, az ágyban találtak rá a holttestére.
Természetesen a Forma–1 is gyászba borult. A pilóták és a csapatok egymás után fejezik ki részvétüket a családnak és a hozzátartozóknak.
María mindössze 33 évet élt. Nyugodjon békében!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











