Ashley Tisdale már készül Halloweenre
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ashley Tisdale már elkezdte a készülődést a Halloweenre, a háza hamarosan teljesen ebbe a hangulatba lesz beöltöztetve.
hirdetés
Halloweent elsősorban az angolszász országokban tartják meg október 31. éjszakáján, mára azonban már egyre több ország veszi át ezt a hagyományt. A gyerekek ilyenkor édességeket gyűjtögetnek, házról-házra járnak a finomságok után.
Hagyománynak számít az is, hogy különböző jelmezekbe bújnak az emberek, a legnépszerűbbek a boszorkány, vámpír és a zombi öltözék. A díszítés egyik eleme a töklámpás, valamint egyre többen készítenek ezekre az alkalmakra különböző ételeket, amik hasonlítanak zombi és boszorkány ujjakra, továbbá italokat is, amiknek neve szintén egyre rémisztőbb.
A High School Musical-filmekkel ismertté vált Ashley Tisdale is ezeknek a hagyományok híve, hiszen elkezdte háza feldíszítését az ünnepre. Segítségére volt vőlegénye, Chris French, aki a kerítés előtti bokrokat próbálta átvarázsolni, hogy úgy tűnjön, pókhálókkal lett beszőve az a rész.
Nem ez az első év, amikor Ashley megpróbálja a halloweeni hangulatot a háza külsejére is kivetíteni, a tavalyi évben is hasonló volt a dekoráció. Csontvázakat és boszorkányfejeket helyezett el a ház falára és a kerítésre is.

Tavalyi évben

Készül az idei dekoráció
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











