Szabó Zsófi Olaszországban ünnepel
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő és főnöke, Nagy Tamás, azaz Grande már hónapok óta egy párt alkotnak. Zsófi 22-én töltötte be a 25. életévét, amit meg is ünnepeltek: Olaszországba utaztak.
hirdetés
Zsófi most nem legjobb barátnőjével és családjával ment nyaralni, hanem főnökével, aki egyben a szerelme is. Ő és Grande már vasárnap, a színésznő születésnapján elindultak egy autóval Olaszországba.
A szőkeség az utazása során is aktív, Facebook-oldalára és az Instagramra rengeteg képet posztol kajákról, tájakról és természetesen magáról. A fotók láttán nagyon jól érzi magát, ám érdekes, hogy egyiken se látni szerelmét.
A pár autóval ment Olaszorszába, azzal is járják körbe. Többek között voltak már Vinciben, Portofinóban Toszkanában és Pisában is, és mindegyik helyen rengeteg fotó készült.

Pisában

Portofinoban
Egyénként Zsófi már nagyon várta a születésnapját, többek között azért is, mert a 22 a szerencseszáma, talán nem véletlenül, hisz testvére, ifj. Szabó Gyula is 22-én született.
Zsófi még Itáliából is figyelmeztette a rajongóit a Pimaszúr Ottlaszik című adásra, hiszen sokat jelentett számára.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.











