Ők lesznek a Sztárban sztár szereplői
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Október 11-én fog indulni a Sztárban sztár című műsor a TV2-n, ahol tizenkét magyar énekes és énekesnő áll majd színpadra – más előadók bőrébe bújva.
hirdetés
Októberben hat énekesnő és hat énekes fogj majd versenyezni azért, hogy megnyerje a Magyarország legsokoldalúbb előadója címet. Eddig már tudhatta a közönség, hogy Friderikusz Sándor lesz a műsor házigazdája, de a versenyzőkről semmit sem árultak el. Most azonban megtörté a jég, és kiderült, ki lesz a Sztárban sztár tizenkét magyar előadója.
Hat hölgy, Dér Heni, Nika, Nótár Mary, Soma, Szandi, és Szinetár Dóra, és hat férfi, Bereczki Zoltán, Delhusa Gjon, Feke Pál, Heincz Gábor „Biga”, Puskás Péter és Varga Viktor fogja megcsillogtatni (újra) tudását.


Fotók: TV2
A műsor lényege az lesz, hogy a felsorolt szereplők hazai vagy külföldi slágereket fognak előadni, de nemcsak eléneklik őket, előadóik bőrébe bújnak – szó szerint. Ebben a sminkesek, fodrászok, stylistok fognak segédkezni. Ezeket a produkciókat a négyfős zsűri fogja értékelni, de mivel élő adás lesz, a nézők is szavazhatnak kedvencükre.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











