Megjelent a Placebo hetedik lemeze
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Németországban, Ausztráliában és Ázsiában már péntek óta kapható, a mai nap során pedig Európa többi országában is a boltok polcaira került a Loud Like Love! Ennek örömére a zenekar egy különleges showműsorral készül rajongóinak.
hirdetés
Ahogy mi is megírtuk, a legújabb album a megjelenés előtt alig két héttel kiszivárgott, mégis ugyanakkora lelkesedéssel fogadták a legújabb lemezt a rajongók, mint az eddigieket – bár a kritikusok véleménye ismételten megoszlik a brit alternatív zenekar munkájáról.
Annak ellenére, hogy a frontember régebben azt nyilatkozta, „rájött, hogy nem kellene több borús hangulatú dalt készíteniük”, a lemezt mégis a zenekartól már megismert melankolikus hangzásvilág tartja össze. Igaz, hogy a címhez hűen a dalok leginkább a szerelemről szólnak, mégsem a megszokott nézőpontból vezetik fel ezt a – már sablonosnak mondható – témát.
Molko az új lemezről azt mondta, nem akart a tipikus, csapból is folyó „baby, i love you” szinten mozgó dalokat írni, így az ő dalszövegei inkább a szerelem árnyoldalait, ennek a mindannyiunk életében fontos érzésnek a fájdalmait próbálják reprezentálni. Ehhez hűen számtalan szomorkásabb darabbal találkozhatunk a lemezen, van, ami egy szerelem kihűlését dolgozza fel, vagy éppen amiben az énekes azt bizonygatja, mennyire hálás annak a társának, aki mindig megóvta, ha lerészegedett, nem törődve azzal, ő milyen módon bántotta őt. Talán ez, a lemezt záró dal az, aminek hallatán minden ember szíve összeszorul egy-egy pillanatra a frontember különféle tudatmódosítók által befolyásolt múltját ismerve. A szomorkás dallamok mellett természetesen feltűnnek a pörgősebb, vágyakozásról szóló, akár erotikusabb tartalommal rendelkező dalok is. Éppen ezért már számtalan kelletlen vélemény napvilágot látott, amikben azt bizonygatják, mennyire obszcén és tisztességtelen, hiszen senki sem kíváncsi a frontember szexuális életére – annak ellenére, hogy a múltban számtalan hasonló témájú daluk született.
A zenekar pedig annak örömére, hogy elérkezett ez a nap is, egy kisebb meglepetéssel készül. Így ma este itthoni idő szerint kilenckor kezdetét veszi a zenekar különleges, 90 perces műsora, aminek keretein belül a legújabb turné felvezetéseként máris eljátszanak nyolcat a legújabb dalok közül, valamint két klasszikus is felcsendül majd az este folyamán. Ráadásul egy szerencsés rajongó még a frontember egyik dedikált gitárját is megnyerheti, amit még a legelső, 1995-ös koncertek alatt használt – feltéve, ha felismer a tíz, műsor alatt fel-felcsendülő rejtett dalokból ötöt.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.











