Miss Philippines lett az idei Miss Supranational győztese
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szeptember 6-án megrendezésre került az ötödik Miss Supranational verseny, ami az évek során a világ egyik legszínvonalasabb szépségversenyévé nőtte ki magát. A korona idén a 21 éves, Miss Philippines, Mutya Datul fejére került.
hirdetés
Az előző négy évvel ellentében idén nem Lengyelországban válaszották meg az idei Miss Supranationalt, hanem Fehéroroszország adott otthont a 2013-as versenynek. A lányok augusztus közepén utaztak ki a helyszínre, hogy részt vegyenek a majdnem egy hónapon át tartó felkészítőtáborban, mely során számos programban vehettek részt a delegáltak, és rengeteg élményben lehetett részük.
A verseny a 83 lány bemutatkozásával kezdődött, akik később táncos produkcióval léptek a színpadra. A zsűri megtekinthette őket bikiniben, majd estélyiben is, ezt követően pedig kiderült, ki az a húsz lány, aki bekerül a középdöntőbe. Miss Myanmar, Khin Wint Wah egyenes úton bekerült a legszebbek közé, hiszen ő nyerte el a Miss Internet címet. Mellette a legszebb húsz közé Venezuela, Ausztrália, Puerto Rico, Lengyelország, Gabon, Kanada, Luxemburg, Thaiföld, Indonézia, India, Mexikó, Fehéroroszország, a Fülöp-szigetek, az amerikai Virgin-szigetek, Oroszország, Latvia, Brazília, Ukrajna és Törökország delegáltjai kerültek be. Hazánkat Szigethy Anett képviselte, de nem került a legszebbek közé.
Ezt követően kihirdették a Best National Dress különdíj győztesét, aki Miss Nicaragua lett, majd a középdöntőbe jutott lányoknak ismét fehérneműben, majd estélyiben kellett végig vonulni a színpadon, így a zsűri ismét pontozta a lányokat és kialakult a végleges sorrend.
A negyedik udvarhölgy az amerikai Virgin-szigetek képviselője lett, őt követte Indonézia, a második udvarhölgyi címet a török lány nyerte el, az első udvarhölgy Miss Mexikó lett. A korona pedig Miss Philippines azaz, a 21 éves Mutya Datul fejére került így ő lett a Miss Supranaional 2013 cím birtokosa.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











