Demi Lovato életét megváltoztatta afrikai kiruccanása
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Demi Lovatót mintha kicserélték volna, mióta visszatért Afrikából, ahol 10 napot töltött a Free the Childen alapítvánnyal 21 születésnapja alkalmából.
hirdetés
A 21 éves énekesnő szeptember 3-án a Live with Kelly and Michael című műsorban járt, ahol a nézőknek beszélt arról, hogy miként élte meg az Afrikában töltött napjait, valamint azt is megosztotta, hogy mire számíthatunk az X Factor új évadában.
Demi elárulta, hogy Kenya lett az új kedvenc helye, ahol nemrégiben járt édesanyjával, nővérével és legközelebbi barátaival, méghozzá, hogy egy orvosi rendelő megépítésében vegyenek részt a Free The Children alapítvány szervezésében.
„Rengeteg tapasztalatot szereztünk. Ez volt az a dolog, ami a legnagyobb változást hozta az életembe. Az utolsó nap azon gondolkoztam, hogy nem szeretnék haza menni” – osztotta meg az egykori Disney-sztár.

Demi az Amerikában szeptember 11-én debütáló X Factor új évadáról is ejtett néhány szót, ami miatt már nagyon izgatott. „Annyira jó, hogy mindannyian ilyen jól kijövünk egymással. Paulina vicces, az angolja nem a legjobb, ami még aranyosabbá és viccesebbé teszi őt. Állandóan a kishúgának hív. Kellyvel nagyon közel kerültünk egymáshoz, ő az egyik legcsodálatosabb ember, akivel valaha is találkoztam” – árulta el az interjú során.
Valamint beszélt a Glee-ről is és elmondta, hogy mindössze egy nappal afrikai utazása előtt kapta a telefonhívást menedzserétől, hogy a rendező, Ryan Murphy, találkozni szeretne vele, majd kiruccanása alatt elintézték a papírmunkát, visszatérése után pedig pár nappal már rögtön indult is a forgatásra.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











