Három új szereplővel tér vissza a Beauty and the Beast
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A TVLine információi szerint három új szereplővel is bővülni fog a második évad és sok újdonságot is megtudunk majd Vincent múltjáról.
hirdetés
Nagy rajongótáborra tett szert a The CW tavaly októberben indított sorozata, a Beauty and The Beast, amit már a hazai nézők is élvezhetnek A szépség és a szörnyeteg címen a SuperTV2 és az AXN műsorán is. A gyorsan jött népszerűségnek és egy People's Choice Awards-díjnak hála pedig be is rendelték a második évadot, amiről szinte semmilyen lényeges információt nem közöltek – egészen eddig.
A napokban ugyanis a TVLine-nak hála a nézők megtudhatták például azt, hogy az október 7-én startoló új szezonban egyre mélyebb betekintést nyerhetnek Vincent múltjába, ezáltal pedig újabb barátok és végre családtagok is megjelennek a képernyőn, akik bizony nem kevés bonyodalmat hoznak magukkal Cat és Vincent életébe.
„Jelenleg is zajlanak a meghallgatások Zach és Beth szerepére, akik egyelőre csak vendégszereplőkként tűnnek majd fel. Zach egy beképzelt, volt katona, aki bosszú céljából egy régi baráttal [Vincent?] akar találkozni. Beth pedig Cat középiskolás barátja, aki jelenleg a helyi híradó egyik producere, így talán ő lehet a következő, aki veszéllyel lehet Vincent titkának biztonságára” – árulta el a héten a TVLine-nak a sorozat egyik munkatársa, aki lerántotta még a leplet jóképű szörnyetegünk egyik rokonának, Aaron Kellernek érkezéséről, akit könnyen ki lehet hozni a sodrából és várhatóan a negyedik epizódban tűnik fel először.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











