96 évesen az élre tör az elhunyt nejének szánt dallal
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy idős úr pályázott egy dalszerő versenyre, mégpedig igen különleges témával: a halott feleségéről írt szöveget, amit a szervezők meg is jutalmaztak.
hirdetés
Fred Stobaugh 1938-ban pillantotta meg először Lorraine-t, és állítása szerint szerelem volt első látásra. Feleségül vette őt, és 73 évig élt boldog házasságban, amíg az ő imádott Lorraine-ja meg nem halt tavaly áprilisban, 91 évesen. Fred szerelme még mindig tart és ezt egy dalszövegben írta le, amivel be is nevezett az illinoisi Green Shoes Studio online énekes-dalszerző versenyére.

A dal, név szerint Oh Sweet Lorraine szövege nagyon megérintette a szervezőket. Jacob Coglan bontotta ki a 96 éves férfi által beküldött levelet és mutatta meg a szívhez szóló sorokat kollégáinak. A stúdiónál már akkor meglepődtek, hogy levél érkezett, hisz a jelentkezőknek a YouTube segítségével kellett eljuttatniuk szerzeményüket a versenyre, így sajnos egyetlen feltételnek sem felelt meg az idős úr szerzeménye, de a stúdiónál úgy vélték a zsűritagok, hogy segítik valóra váltani a még mindig szerelmes férfi álmát. Felhívták hát, hogy felveszik stúdióban a dalát és, mivel nincs túl sok vagyona Frednek, ezért az egész ajándék számára – amikor megtudta ezt, zokogásban tört ki.
A videó már futótűzként terjed a világhálón, a kis dokumentumfilmjét már több mint másfél millióan látták a YouTube-on, és az iTunes-on már fel is lelhető a dal.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











