Melegnek vallja magát A szökés sztárja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Wentworth Miller bevallotta, hogy saját neméhez vonzódik – ezzel összetörte több millió nő szívét.
hirdetés
A szökés sztárja, Wentworth Miller bevallotta, hogy a saját neméhez vonzódik, és visszautasította a Szentpétervári Nemzetközi Filmfesztivál meghívását, mivel az orosz kormány a melegek ellen van.
Miller, aki már a 41. életévét is betöltötte, életében először beszélt nemi identitásáról, és azért utasította vissza az Oroszországban megrendezésre kerülő filmfesztivál meghívását, mivel nem szeretne egy olyan országban tartózkodni, ahol a kormány nem támogatja a melegeket.
Egy, a rendezvény szervezőinek címzett levelében, amit Miller küldött, a következők szerepelnek: „Köszönöm a kedves meghívást. Mint akárki mást, aki szeretettel élvezi Oroszország szépségeit és a történelembe illő épületeket, engem is nagyon boldoggá tenne, ha igent mondanék, de mint meleg ember el kell, hogy utasítsam.”
„Nyugtalanító, ahogyan a kormány a homoszexuális embereket kezeli. Ez a szituáció semmilyenképpen nem elfogadható, és nem tudnék nyugodt szívvel részt venni a nemes eseményen egy olyan országban, ahol a melegek el vannak utasítva” – mesélte a sztár.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











