Miss Supranational: elkezdődött a felkészítőtábor
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szeptember 6-án kiderül, hogy ki nyeri el az idei Miss Supranational címet. A lányok a napokban utaznak ki Fehéroroszországba, a verseny színhelyére.
hirdetés
Ebben az évben is megrendezik a Miss Supranational szépségversenyt, melyen idén több mint 90 versenyző száll harcba a koronáért, ez a szám pedig rekord a Miss Supranational ötéves történelében. Az eddigi legtöbb delegált 2011-ben volt, de akkor is mindössze 70 lány utazott ki a versenyre. Idén vesz részt először a Miss Supranational nemzetközi döntőjében Argentína, Ausztrália, Jamaica, Svájc vagy Indonéza küldöttje, de olyan országok legszebb lányai is visszatérnek, mint Japán, Mexikó vagy Kína, akik 2010-ben vettek részt utoljára a versenyen.
A helyszínen már javában zajlanak az előkészületek. Hamarosan publikálják majd a lányok hivatalos fotóit, melyeket a verseny hivatalos oldalán is meg lehet majd tekinteni, ahol mindenki szavazni tud az általa leginkább kedvelt lányra. A közönségdíjas automatikusan bekerül a legszebb húsz közé.
A zsűriben előreláthatólag az elmúlt három év győztese is helyet foglal majd, a 2010-es Miss Supranational, Karina Pinilla, az őt követő Monika Lewczuk és a tavalyi győztes, Ekaterina Buraya. A döntőre pedig szeptember 6-án kerül sor.
Hazánkat az idei szépségkirálynő egyik döntőse, Szigethy Anett képviseli majd. Magyar versenyző egyébként 2011-ben érte el a legjobb eredményt a szépségverseny történelmében, Konkoly Ági a legszebb 20 lány közé került, végül pedig a a 14. helyezést érte el, a múlt évben Rákosi Annamária utazott ki a nemzetközi verseny döntőjére, de ő nem jutott be a középdöntőbe.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.











