Hamarosan érkezik az új Placebo-lemez
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A zenekar a mai nap folyamán töltött fel egy videót hivatalos csatornájukra annak örömére, hogy egy hónap múlva megjelenik a legújabb lemezük.
hirdetés
Bár egy alig másfél perces videóról beszélünk, ez alatt mégis betekintést nyerhetünk a stúdiós munkálatokba, az új lemez, a Loud Like Love felvételeibe, ami vélhetőleg a lemez mellett megjelenő DVD-ről származik. Valamint láthatunk egy-két részletet a legelső videó, a Too Many Friends kulisszái mögül, mialatt a dalszövegekért felelős frontember, Brian Molko tolmácsolásában kaphatunk kisebb információkat arról, hogy ő hogyan látja az új lemezt.
„Az album a manapság zajló dolgok körül forog, mint például a függőségek, vagy a társadalmi helyzet, de számomra ez inkább az emberekről szól, mint ezekről a témákról. Alapvetően úgy gondolom, hogy a kapcsolatokról írok, és hogy azok hatására az emberek hogyan viszonyulnak egymáshoz."
A zenekar legutolsó nagylemeze még 2008-ban jelent meg, így idejét látták a visszatérésnek, és 2012 végén stúdióba vonultak, hogy rögzítsék az új anyagot.
Szeptember 16-án a rajongók is meghallgathatják teljes egészében, hogy a melankolikus dalszövegek, az elektronikus hangzás, a hiphopvonulat, majd a pozitívabb témák után most miféle újítást tervezett a közel húsz éve fennálló zenekar.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











