Jennifer Garner nem akarja, hogy Ben Affleckhez kössék
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 41 éves színésznő az Allure magazin szeptemberi számában mesél elképzeléseiről és a házasságról alkotott képéről.
hirdetés
A barna hajú, többgyermekes színésznő tudatosan különül el párjától, Ben Afflecktől. Elmondása szerint olykor mindkettejüknek szüksége van egy kis külön eltött időre, így aztán nem minden filmbemutatóra cipeli magával párját.
„Úgy gondolom, hogy főként a nők egy része valóban elveszíti identitását, amint a feleség szerepbe lép”. Ugyanezt a véleményt osztja arról is, hogy számára elég volt férjével egy közös filmben szerepelnie, a 2003-as Daredevilben.
„Az emberek rengeteg paparazzófelvételen látnak minket kettőnket vagy az egész családot, ez már így is elég beteges számunkra.”
A színésznő az interjúban a testében való külső-és belső változásokról is mesélt, hozzátette, hogy terhessége alatt számtalanszor számolta a bemenő kalóriákat, majd a botoxról is egy rövid véleményt alkotott, miszerint nem akarja, hogy az arca, homloka egy táblához hasonlítson, amiből kiakar törni egy gleccser.


hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











