Chris Brown jótékonysági kosármeccsen vett részt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Augusztus 9-én az amerikai rappert komoly roham érte és összeesett a stúdiójában. A média agyvérzésről beszélt, és hogy Brown nem kért az orvosi segítségből.
hirdetés
A szóvivője, Nicole Perna megerősítette, hogy a rohamot „intenzív fáradtság és extrém érzelmi stressz” okozta, de az énekes már jobban érzi magát. Olyannyira, hogy vasárnap részt vett egy jótékonysági célból rendezett kosárlabda-mérkőzésen.
A szóvivő megnyugtatta a rajongókat, hogy a roham nem epilepsziás természetű volt, az oka pedig az énekest körülvevő negativitás, a folyamatban lévő jogi ügyek és az állandó médiafigyelem.
Brown állapota azonban máris javulásnak indulhatott, hiszen vasárnap ő is pályára lépett, hogy barátságos kosárlabdameccset vívjon az LAPD (Los Angelesi Rendőrség) csapatával. Az eseményt az LAPD, az erőszakellenes szervezet, a Second Cal és Chris Brown saját jótékonysági szervezete, a Symphonic Love támogatta. A cél a szórakozás mellett az volt, hogy felhívják a figyelmet az erőszakra és arra, hogy ideje lenne a békés megoldások felé fordulni.
A szervező, Skipp Townsend elmondta, hogy a rapperrel már négy hónapja kapcsolatban állnak, mert Brown szeretne segíteni a környezetének. Korábban is több jótékonysági eseményen vett részt és sportcipőket adott el.
„Chris fotózkodott a csapatával, az LAPD csapatával és sok rajongóval is. Mosolygott és nagyon boldog volt, hogy itt lehetett. Nagyszerűen és egészségesnek nézett ki. Megölelte a rajongókat, vigyorgott és jól érezte magát.”
Brown bedobott néhány hárompontosat, de a meccset az LAPD nyerte, több, mint 30 pontos vezetéssel.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.











