Új kislemezzel jelentkezett a Placebo
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A július 24-ei premier után végre eljött az a nap is, amikor a brit alternatív együttes hivatalosan publikálta a címadó dalt a soron következő lemezükről.
hirdetés
Július 29-én jelentették be hivatalos oldalukon, hogy a második kislemezhez, a Loud Like Love-hoz készült dalszöveges videó a mai nap során, a déli órákban fog felkerülni az együttes hivatalos VEVO-csatornájára, valamint hogy mostantól az iTuneson is elérhető lesz.
Az előző videónál megismert hangzáshoz képest a zenekar ezúttal egy teljesen másféle számot választott ki a tíz új dalt tartalmazó lemezről. Míg az előző kislemez, a Too Many Friends a melankolikusabb, elgondolkodtatóbb számok közé sorolható, addig ez a dal egy meglehetősen energikus, pozitív hangvételű alkotás lett. Hűen a frontember előző lemezüknél elhangzott nyilatkozatához, miszerint „kiléptek a fényre”, most sem a szuicid-Molko gondolataiba nyerhetünk betekintést, sokkal inkább arról győződhetünk meg, hogy az énekes, gitáros, dalszövegíró frontember élete tényleg egyenesbe jött.
A videóban a zenekar is feltűnik, a tavalyi turnéról készült videók bevágásain kívül elcsíphetünk egy-két pillanatot a Joseph Llanes általi fotósorozatból, ami a Too Many Friendshez készült, eddig be nem mutatott videó forgatásának munkálatai idején készült, még május végén, Los Angelesben.
A teljes lemezre már nem kell sokat várni, hiszen a megjelenési dátumot az egyik facebookos állapotfrissítésük alapján előrehozták, így már szeptember 13-án a boltok polcaira kerül a zenekar hetedik albuma, hogy aztán októberben kezdetét vegye a kilencedik önálló turnéjuk. Bár a Placebo nyolcadik látogatására még várhatunk, hiszen az őszi–téli turné állomásai között hazánk nem szerepel, a szomszédunkba ellátogatnak, így legközelebb november 21-én Bécsben vehetik szemügyre a magyar rajongók a zenekart.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.











