Starity

Jamie Lee Curtis balesetet szenvedett

2013. augusztus 03. 21:09   |   Szerző: kia08

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jamie-t csütörtök reggel kórházba szállították súlyos autóbalesete után Kaliforniában.

hirdetés
Jamie Lee Curtis balesetet szenvedett

Kalifornia területén, Venice körzetében történt az ütközés, majd ezt követően mentő szállította a színésznőt a közeli kórházba – adta hírül a TMZ.

Jamie egy fekete Yukon SUV típusú gépjárműben utazott az anyósülésen, amikor egy BMW-vel ütközött. Miközben a színésznőn kisebb sérülések keletkeztek, a másik autóban ülő személy komoly sérülést szenvedett. A baleset után egy szemtanú szerint Jamie felhívta kolléganőjét, Jodie Fostert, aki a kórházba sietett a hír hallatán.

Nemrégiben két epizód erejéig feltűnt az NCIS című amerikai bűnügyekkel foglalkozó sorozatban, és nyitott további filmes projektekre is. Férjével, Christopher Guesttel közösen nevelik gyermeküket, Annie-t és Thomast. A színésznő már úgy érzi, gyermekei elég idősek ahhoz, hogy tudjanak magukra vigyázni, és visszatérhessen a filmiparba, hiszen fia is már betöltötte a 15. életévét.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek