Justin Bieber a nadrágjába dugta egy rajongó mobilját
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Justin Bieber koncertjein mindennapos dolog, hogy a hatalmas seregnyi tinilány sikoltozik és mindenféle dolgokat felhajingál a színpadra. Így történt ez Newarkban, New Jersey államban is.
hirdetés
Ezúttal azonban a 19 éves kanadai sztárnál kicsit elszakadt a cérna.
„Kérlek titeket, ne dobáljatok fel semmit a színpadra, és köszönöm” – kérte többször is a közönségét, miután a szereplés közben kisebb-nagyobb tárgyak hullottak a lába elé. Ez a felhívás azonban csak olaj volt a tűzre, mert még több holmi érkezett, akadt, amelyik magát az énekest találta el, aki megismételte a kérést, hogy hagyják abba a hajingálást.
Hirtelen valaki egy mobiltelefont dobott a színpadra, mire Bieber felvette és a nadrágjába dugta – ez még nagyobb sikoltozást és lelkesedést váltott ki a nőnemű rajongótáborból.
Az énekes nevetett, majd kivette a telefont és a közönség közé dobta – még utoljára megkérte a rajongókat, hogy tényleg ne dobáljanak fel semmit, majd folytatta a másfél órás koncertet.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











