Noomi Rapace és Tom Hardy együtt forgat
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sztárparádéval készül Daniel Espinosa legújabb filmje, amely a Child 44 címet viseli és olyan nevekkel büszkélkedhet, mint Gary Oldman, Noomi Rapace, Tom Hardy és Joel Kinnaman.
hirdetés
Rapace-ról és Hardyról nemrég kerültek elő fényképek, amint a forgatáson nevetgélnek és a jeleneteikre készülnek. Korábban is dolgoztak már együtt, hiszen mindketten szerepeltek a hamarosan bemutatásra kerülő Animal Rescue című filmben.
A Child 44 Tom Rob Smith 2008-ben megjelent regénye alapján készül és az ukrán tömeggyilkos, Andrei Chikatilo (a rostovi hasfelmetsző) bűntetteit mutatja be. A férfi állítólag 52 embert ölt meg az akkori Szovjetunióban 1978 és 1990 között. Miután sikerült elfogniuk, kivégezték.
A regény több téma mellett bemutatja az akkori szovjet oktatási rendszert, az árvaházakat és a homoszexualitást. Hardy Leo Demidovot, a szégyenbe került ügynököt alakítja, akinek feladata, hogy kézre kerítse azt, aki hátborzongató módon gyerekeket gyilkol. Rapace a feleségét játssza, Raisát.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Elárulta az étkezési szokásait.
A lánya oldalán jelent meg Cannes-ban.
Nyáron várható a film premierje.
Anyák napján mutatta meg.













