Little Mix: „A következő albumunk érett lesz”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A brit lánycsapat, a Little Mix tagjai úgy döntöttek, hogy a következő lemezükön új irányt vesznek és érettebb hangzásra törekednek.
hirdetés
A Change Your Life slágerének előadói – Perrie Edwards, Jesy Nelson, Leigh-Anne Pinnock és Jade Thirlwall – elhatározták, hogy felnőttesebb dalokat fognak készíteni.
Leigh-Anne elmondta a Capital FM-en: „Olyan klasszul szórakozunk a stúdióban. Azt hiszem, a következő albumunknál egy kicsit érettebb hangzásra akarunk törekedni.”
A lányok – akik 2011-ben lettek ismertek, miután megnyerték az X Factort – megígérték, hogy az új albumuk a tavaly nyáron a toplisták első helyén nyitott Wings című kislemezük stílusát fogja követni, mert szeretnék megtartani ugyanezt a fülbemászó hangzást, amivel mindenkit elbűvöltek.
Jessy hozzátette: „Elmondhatom, hogy ez lesz a Wings 2.”
A lánycsapat a tavalyi évet 1,2 millió font nyereséggel zárta és valószínűleg ebben az évben még többet fognak keresni, köszönhetően az albumuknak és a DNA turnéjuknak.
Egy, a lányokhoz közeli forrás így nyilatkozott korábban: „A lányok nem költekeznek – mindig dolgoznak, a legtöbb ruhájukat ingyen kapják, a klubokban pedig ingyen italokkal ajándékozzák meg őket. Így még többet meg tudnak takarítani a jókora vagyonukból.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











