Elhunyt Dennis Farina
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Cory Monteith után a Bottle Shock és az Esküdt ellenségek sztárja vesztette életét. 69 éves volt.
hirdetés
Dennis Farina, aki chicagói rendőrként kezdte pályafutását, az Esküdt ellenségekben pedig a népszerű detektívet, Joe Fontanát alakította, ma reggel életét vesztette.
Képviselője, Lori De Waal jelentette be, hogy a scottsdale-i (Arizona) kórházban hunyt el, miután a tüdejében vérrög keletkezett. Az 1944. február 29-én született színész olyan ismert és közkedvelt filmekben szerepelt, mint a Ryan közlegény megmentése, a Szóljatok a köpcösnek!, a Borban az igazság vagy a Blöff.
Számos televíziós produkcióban is feltűnt, legismertebb szerepe Joe Fontana volt, de szerepelt a nyolcvanas évek klasszikusában, a Crime Storyban, nemrégiben pedig az HBO drámasorozatában, a Befutóban tűnt fel.

Borban az igazság, 2008 (Dennis, Chris Pine)
Az első filmjét 1981-ben forgatta, a rendezővel, Michael Mann-nel egy közös barát révén ismerkedett meg az idő alatt, míg a Chicagói Rendőrkapitányságon dolgozott.
„Emlékszem, amikor a forgatásra igyekeztem... – emlékezett vissza még 2004-ben. – Annyira jó volt. Mindenki rendkívül kedves volt velem, ha akkor az emberek udvariatlanok, ki tudja... talán minden máshogy alakult volna.”
Farinát három fia, hat unokája és élettársa, Marianne Cahill gyászolja. Nyugodjék békében!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Ismét anya lesz Brianne Howey.
Elárulta az étkezési szokásait.
Anyák napján mutatta meg.
A lánya oldalán jelent meg Cannes-ban.











