George Clooney Eva Longoriát akarja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A US Weekly információi szerint George valósággal üldözte Evát, mialatt még kapcsolatban volt Stacy Keiblerrel.
hirdetés
Köztudott, hogy George Clooney gyengéi a szép nők. Trófeái között számos gyönyörű nő megtalálható, s most úgy tűnik, hogy legutóbbi kiszemeltje a Született feleségek sztárja, Eva Longoria.
Egy közeli forrás azt állítja, hogy az Oscar-díjas, színész miközben a gyönyörű Stacy Keibler társaságát élvezte, hevesen udvarolt a szép színésznőnek. Tény, hogy idén márciusban mindketten Németországban tartózkodtak munkaügyben, de a bennfentes szerint nincs összefüggés.
A színésznő mindenesetre ellenállt a csábításnak, hiszen boldog új párjával az építész Ernesto Arguellóval, valamint Facebook-oldalán is cáfolta a híreket, és azt mondta, hogy évek óta barátok George-dzsal, és nem érti, miért pletykálnak valótlant.
Emellett George számára sem lenne ideális partner Longoria, hiszen ő megrögzött agglegény, míg ismeretes, hogy a szép színésznő évek óta családra és gyermekre vágyik.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











