Két új színésszel gazdagodik a Vámpírnaplók
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Olga Fonda és Kendrick Sampson is szerepet kapott a The CW nagy sikerű sorozatában.
hirdetés
Pár hete számoltunk be róla, hogy a Vámpírnaplók ősszel startoló ötödik évadában rengeteg új, visszatérő karakterrel találkozunk majd, most pedig fény derült közülük kettő kilétére. Kiderült ugyanis, hogy Nadia és Jesse szerepei immár elkeltek és a két színész, aki kettejük bőrébe bújhat, nem más, mint Olga Fonda és Kendrick Sampson.
A színésznőként és modellként tevékenykedő Olga kapta meg a 20-as éveiben járó gyönyörű, rettenthetetlen és bosszúszomjas Nadia szerepét, aki előzetes hírek szerint dühében az egész világot bejárta, hogy megtalálja azt a számunkra még ismeretlen személyt, akin bosszút akar állni. Az érzelemkaméleon Nadiával az új szezon legelső, október 10-ei epizódjában fogunk megismerkedni és újabb jellemzőiként kiderült, hogy bárkivel képes lesz lepaktálni és bármilyen eszközhöz képes nyúlni céljai elérése érdekében, azonban a bosszúszomj miatt teljesen magányos és emberségét is elvesztett, így az emberi kapcsolatokban sem remekel, ezek alapján pedig úgy tűnik, újabb vámpír érkezik kedvenceink közé, aki akár Katherine utódja is lehet.
A szintén a visszatérő epizódban debütáló Jesse-t életre keltő színész személyéről is lehullott a lepel, így a feltörekvő Kendrick Sampsont is láthatjuk majd októbertől a sorozatban. Az ő karakterével fog először találkozni Caroline (Candice Accola) és Elena (Nina Dobrev) a Whitmore Egyetemen és a pletykák szerint a szőke vámpírlányt az ujja köré fogja csavarni annak ellenére, hogy nem áll éppen barátságban a vámpírokkal.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











