Kristen Stewart: új pasi a láthatáron?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkonyat álompárja néhány hónapja szakított és a brit pletykamalmok máris megtalálták Robert Pattinson utódját a színésznő szívében.
hirdetés
Egy brit pletykalap állítása szerint a 23 éves Kristent együtt látták a Boardwalk Empire sztárjával, a 32 éves Michael Pitt-tel. „Kristen még nincs túl Rob-on, de jó úton halad a gyógyulás felé és Michael ebben segít neki" – nyilatkozta egy forrás a The Sun magazin riporterének, majd így folytatta - [Kristen] úgy döntött, hogy a munkába veti magát és ezen a nyáron szingli marad. De amikor múlt héten találkozott Michael-lel, minden megváltozott. Mindketten utálják a reflektorfényt és nagy könyvmolyok”
Ez mind nagyon szépen hangzik, csak éppen van egy aprócska probléma: a hír nem igaz. Egy másik, Pitthez közeli forrás azt állítja, hogy a románc csupán egy valótlan pletyka.
Stewart és Pitt egymás mellett ültek a hónap elején, Párizsban rendezett divathéten a Chanel show alatt. Az első sorban együtt pózoltak a fotósok előtt, éppen úgy, ahogyan  Vanessa Paradis-szel és Rose Byrne-nel. Arról nem is beszélve, hogy Pitt a barátnőjével, a modell, Jamie Bouchert-tel vett részt a divatbemutatón, akivel 2005 óta alkot párt.
Kristen most a munkába temetkezik, jelenleg két filmjén dolgozik, a Sils Marián és Camp X-Ray-en. Ex-barátja, Robert Pattinson is keményen dolgozik, ugyanis Torontóban forgatja a Maps To The Stars című filmet és őt is nemrég pletykába keverték, miszerint Elvis Presley unokájával,  Riley Keough-val jár.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













