Dulce María: „Imádtam Basshunterrel dolgozni”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A gyönyörű sztár a Todateen magazinnak nyilatkozott a jövőbeni terveiről. Köztük az új albumról, a Basshunterrel készült duettről, illetve egyéb dolgokról is.
hirdetés
Az RBD már több éve feloszlott, a tagok azonban azóta is tartják egymással a kapcsolatot. Anahí is többször oszt meg olyan képeket a Facebook-oldalán, melyen Christian Chávezzel látható, Dulce María pedig nemrégiben a Todateen magazinnak beszélt az egykori bandájáról.
– Milyen lenne, ha készítenének a Rebeldéből egy folytatást?
– Szerintem a Rebelde a maga idejében egyedülálló és tökéletes volt. De most már nem lenne ugyanaz. A körülmények már mások. Ez egy jó tapasztalat volt, és csak egyszer történt meg.
– Beszélsz az egykori RBD tagjaival?
– Igen, természetesen. Bár már nincs együtt az együttes, mégis még mindig tudjuk egymás születésnapjait. És a többiek is tudják az enyémet.
– Te vagy a ‘Quiero Faithful’ romantikus komédia főszereplője. Milyen volt a felvétel?
– A munka különleges volt. Egy része nagyon szórakoztató. A film látható lesz az Egyesült Államokban, Mexikóban és a Dominikai Köztársaságban is.
– És milyen lesz az új CD?
– Ez az album kevésbé álmodozó és realista. Egy kis humorral is meg van fűszerezve. Néha jobb a múltról beszélni, és mindezt nevetve. Lesz egy olyan dalom, melyben egy portugál partnerem lesz, de azt még nem tudom, hogy ki lesz.
– Milyen volt a svéd DJ-vel, Basshunterrel együtt dolgozni?
– Imádtam Basshunterrel együtt dolgozni. Nagyon megtisztelő volt, hogy a sok mexikói művész közül engem választott. Ő egy olyan DJ, aki nagyon jó Európában.
– A Twitteren mindig beszélgetsz a rajongóiddal. Élvezed ezt az interakciót?
– Imádom, hogy ilyen jó a kapcsolatom a rajongóimmal. Jó, hogy érzik, közel vannak hozzám, még ha messze is. Rengeteg szeretet és támogatást kapok tőlük.
– Te gyakorlatilag brazil vagy. Milyen ételeket szeretsz?
– Szeretem a sztéket, a sajtos kenyeret és a caipirinhát (nevet). A desszerteket is nagyon szeretem, mi is a neve… mousse és maracuja mousse papayával. És a levest is szeretem. Brazíliában sok olyan dolog van, amit szeretek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











