Díszdoktori címet kapott Bonnie Tyler
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bonnie Tyler 1976-tól napjainkig több tucat díjat vett át és annál is több jelölést kapott. Most azonban egy olyan kitüntetést vehetett át, amit eddig még soha, ráadásul szülővárosában érte ez a nagy megtiszteltetés.
hirdetés
A múlt héten vette át Bonnie Tyler a két ESC Radio Awards-díját a Potsdamban tartott koncertje előtt. A legjobb dal és a legjobb női előadó kategóriában, a közönség szavazatai alapján mindkét díjat Bonnie kapta meg, de Portugáliában is nyert egy ESC Portugal Awards életműdíjat. Ezzel majdnem egy időben pedig még Pride of Britain – Local Hero Awards-díjra is jelölték zenei munkásságáért. Az átadó ceremónia októberben lesz így egészen addig lehet leadni a voksokat Bonnie Tylerre a brit ITV Televíziós csatonán keresztül.
Tegnap pedig szülővárosában a Swansea Egyetemen adták át neki a díszdoktori címet. Az egyetem szóvivője büszkén jelentette be, hogy Wales kedvenc rockénekesnője, Bonnie Tyler kapta idén ezt az elismerést az eddig globális szinten elért teljesítménye miatt. Az énekesnőről és a díj átadásáról Bonnie testvére Paul Hopkins tett közzé fotókat a Facebookon a rajongók számára.

Bonnie Tyler átveszi a díszdoktori címet. Fotó: Paul Hopkins
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
Mintha ikrek lennének.











