Jessie J kilép a The Voice-ból
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő Twitteren jelentette be, hogy két évad után otthagyja a brit tehetségkutatót.
hirdetés
Köztudott, hogy Jessie J nem csak énekesnőként tevékenykedik, hanem a szárnya alá veszi az újonc énekeseket is, hiszen eddig a brit Voice két évadban is helyet foglalt a mentori székben. Most viszont kijelentette, kiszáll a tehetségkutatóból, mivel hamarosan megjelenő második stúdióalbumára, a Dreamre és az azzal következő turnéjára szeretne koncentrálni.
„Egyszerűen imádtam a The Voice részese lenni és remélem mindenki látta és tudja, mekkora odaadással tettem a dolgomat. Azonban alig várom már, hogy promotálhassam az új lemezemet világszerte és most ez élvez elsőbbséget” – osztotta meg követőivel Twitteren.
Jessie egyébként az is elmondta, hogy kilépése ellenére továbbra is szemmel fogja tartani a műsort és minden lehető módon támogatni fogja a versenyzőket és reméli, valamilyen módon még részese lehet majd a shownak.
A BBC csapata is nyilatkozott az énekesnő döntéséről és elárulták, teljes mértékben támogatják és megértik, de természetesen sajnálják, hogy nélkülözniük kell majd a jövőben, de remélik, fellépőként még vissza fog térni a Voice-ba.
Azt egyébként még nem tudni ki veszi majd át Jessie helyét a jövő évi szezonban, de lehetséges az is, hogy egykori kollegái, Sir Tom Jones, Will.I.Am vagy Danny O'Donoghue.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











