George Clooney és Stacy Keibler szakítottak
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy bennfentes szerint a pár békésen vált el, miután a munka és a napirendjük elszakította őket egymástól.
hirdetés
A People magazin állítása szerint a pár azért vált külön, mert Keibler gyerekeket és családot szeretne, a színész azonban nem. Az omg! szerkesztősége azonban ellentétes magyarázatot kapott egy másik forrásból.
„Nem ez történt – állítja az illető. – Gyerekek, család, George ellenkezése? Ennek semmi köze az egészhez.” Állítólag a 33 éves Keibler több alkalommal is elmondta, hogy „a pillanatnak akar élni” – nem pedig családalapításon töri a fejét.
„Ez egyáltalán nem szerepel a terveimben – mondta Keibler tavaly ősszel az E! Online riporterének. – Én az a lány vagyok, aki nem beszél ilyen dolgokról. Nem igazán érdekel a házasság vagy a gyerekvállalás ... Bizonyos szempontból inkább olyan vagyok, mint egy pasi.”
A szakításról szóló hírekre sem Clooney, sem Keibler szóvivője nem reagált. A pletykák ezúttal talán igaznak bizonyulnak. A párt legutoljára március 21-én látták együtt, Berlinben, amikor Keibler meglátogatta a színészt a The Monuments Men című film forgatásán.
Július 4-én Clooney-t a barátnője nélkül látták a Como-tónál található nyaralójában, Olaszországban. Az ugyanabban az időben Malibuban tartózkodó Keibler pedig egy képet töltött fel magáról az Instagram-profiljára, amelyen egy ismeretlen férfival látható.
Keibler jelenleg nagyon elfoglalt, mivel az új műsorát, a Supermarket Superstart népszerűsíti, amely július 22-én kerül a Lifetime csatorna képernyőjére. Clooney még mindig a The Monuments Ment forgatja Európában – a filmet saját maga írta, rendezi és a főszerepet is magára osztotta.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.













