Újabb híres meleg pár kötötte össze életét Kaliforniában
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Amióta egyenlőség lépett érvénybe Kaliforniába, rengeteg híres meleg pár döntött a házasság mellett. Többek közt Neil Patrick Harris és párja David Burtka, azonban akadtak heteroszexuális párok is, akik végre elértek ahhoz az időhöz, hogy bekössék a fejüket. A Ki vagy, Doki? egykori sztárja, John Barrowman és párja, A zöld íjász színésze, Scott Gill, július másodikán összeházasodtak Kaliforniában.
hirdetés
Mint ahogy már olvashattátok korábban, június 26-án Barack Obama, amerikai elnök, bejelentette az egyneműek házasságának elfogadását Kalifornia államban. Azóta rengeteg meleg pár kötötte össze az életét és boldogan sétálnak az állam városaiban.
John Barrowman és Scott Gill 1991-ben ismerkedtek meg és a Wales Online információja szerint most végre házasságra adhatták a fejüket, ami meg is történt július 2-án. A házasság előtt pedig még egy kis videót is megosztottak velünk a tervükről.
Később John a Twitteren csiripelte boldogságukat és pluszban egy képet is feltöltött WhoSay-oldalára. „Végre legálisan is házasok vagyunk. Köszönjük a jó kívánságokat. JB és Scott”

hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
NBA-meccsen voltak együtt.











