Szégyent hozott Magyarországra VV Éva
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Görögországban sem tudta fékezni magát a botrányhősnő: Miss Budapestnek adta ki magát, nekiment egy szerb lánynak, és még a szállodából is kirúgták.
hirdetés
Szégyent hozott viselkedésével országunkra VV Éva. A lány azért utazott ki Athénba, hogy segédkezzen a Miss Tourism Planet szépségverseny lebonyolításában, azonban segítség helyett csak botrányt csinált. Megtámadta a szépségverseny résztvevőit, sőt, gyilkossággal is fenyegetőzött, így még a rendőrséget is ki kellett hívni rá – számolt be a Bors
Azt nyilatkozta egy a hotelban dolgozó férfi, hogy Éva egész nap iszik, reggeltől estig vodkázik és nem tartja be a szálloda szabályzatát. A Miss Bikini címet elnyerő lány sem mondott semmi jót a VV4 Törtötőjéről. Állítja, miután megnyerte a címet, Éva féltékeny lett rá és azt mondogatta, éjszaka megöli, később pedig a szerb lányt támadta meg.
„A fodrászra is rátámadt, mert nem tetszett a haj, amit csinált neki. Éjszaka engem a saját szobámból kimenekítettek, hogy ne találjon meg, ő meg fel-alá járkált részegen a folyosókon, ordibálta a nevemet. Néhány szobába bejutott, a lányok sírtak. Borzasztó volt, és félelmetes” – mesélte az egyik versenyző a Borsnak.
Természetesen Évát is megkeresték az üggyel kapcsolatban, aki szerint teljesen máshogy történtek az események, hiszen elmondása szerint egy kicsit be volt rúgva, de nem történt semmi és nem fogja hagyni, hogy kitegyék a szűrét. A szervezők viszont mindent elkövetnek, hogy a lányt mihamarabb egy repülőgépre ültessék és hazaküldjék.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











