Baek Ji Young elvesztette gyermekét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A dél-koreai énekesnő most lehetne a legboldogabb, hisz június 2-án férjével, Jung Suk Wonnal bejelentették, hogy első gyermeküket várják, ám boldogságát tragédia árnyékolta be a napokban.
hirdetés
Az énekesnő még április elején tudta meg, hogy áldott állapotban van, ám a tervek szerint csak később kívánta ezt nyilvánosságra hozni, mert félt az esetleges negatív véleményektől.
A sorozatos találgatások végére május 15-én a WS Entertainment tett pontot egy hivatalos közleménnyel, melyben megerősítette a hírt, miszerint az énekesnő már kilenchetes terhes. Azt is leírták, hogy kora miatt már veszélyeztetett terhesnek számít, így nem szerették volna, ha az esetleg negatív vélemények miatt plusz stressz érné a 38 éves énekesnőt.
Később, június 2-án férjével, Jung Suk Wonnal együtt jelentette be nyilvánosság előtt terhességét, ám néhány napja, június 27-én az énekesnőt kezelő ügynökség bejelentette, hogy Ji Young elvetélt. A hivatalos közleményben azt is leírták, hogy az énekesnőt jelenleg egy szöuli korházban ápolják.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











