Ingyenes dallal rukkolt elő a The Nearly Deads
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Nashville-i együttes egyre feljebb halad a létrán mióta megjelent a Never Look Back című daluk, melyet a napokban ingyenesen letölthetővé tett a kiadó.
hirdetés
Manapság egyre többet hallat magáról az az együttes, melyet az új Paramore-nak kiáltanak ki. A The Nearly Deads 2011-es berobbanása a Never Look Back című kislemezüknek volt köszönhető, melynek nézettsége az ötmilliót súrolja a legnagyobb videómegosztó csatornán.
Theresa Jeane, a frontasszony a napokban jelentette be a legnépszerűbb közösségiportálon, hogy kiadójuk, a Standby Records jóvoltából ingyenesen letölthetővé tették a dalt, melyet 11 másik, a cég által támogatott előadók számaival együtt akármikor megszerezhetünk magunknak, ha felkeressük a We Are Rock And Roll oldalát.
A banda azt is bejelentette, hogy már készül a legújabb dal, az egyelőre csak akusztikus változatban elérhető Brave dalszövegvideója, melynek érkezéséről pontos információt nem közöltek, de az biztos, hogy az új EP megjelenése augusztus 20-a előtt várható.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











