Paul Wesley unatkozik a színfalak mögött
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Vámpírnaplók sztárja meglepő kijelentést tett a brazil közönségtalálkozón és elárulta, hogy kávéadagja nélkül igen morcos.
hirdetés
A Vámpírnaplók sztárjai jelenleg a világot járják, hogy a közönségtalálkozók keretein belül találkozhassanak kíváncsi rajongóikkal, akik feltehetik kérdéseiket, melyekre természetesen kedvenc természetfeletti lényeink szívesen válaszolnak is. Így volt ez Brazíliában is, ahol a Stefan Salvatorét életre keltő színész elárulta többek között, hogy retteg a cápáktól és a nyílt óceántól, és imádja a nagymamája főztjét és a sushit is. Azonban az igazán váratlan dolog csak ezután következett, amikor is Paul elárulta, hogy nagyon unatkozik olykor a színfalak mögött.
„Roppant unalmas a Vámpírnaplók kulisszái mögött - osztotta meg Paul, kijelentése pedig azért lehet jogos, mivel a hajnalban való kelés és az éjszakába nyúló forgatás eléggé kimeríti a stábot, köztük természetesen őt is – Az első dolgom reggelente, hogy szerezzek egy kis kávét. Nem vagyok használható kávé nélkül. Mindenki tudja, hogy addig nem szabad beszélni velem, amíg nem kapom meg a kávémat”
Valószínűleg a sok morcos színész nem lehet éppen jó társaság ilyenkor, de azért nem mindig ilyen a hangulat a forgatási szünetekben, hiszen ha ki tudják pihenni magukat, akkor jól elszórakoztatják egymást és saját magukat is, amit remekül bizonyít a sok Twitterre és más portálokra feltöltött kép és videó.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











