Sokk! Robbie Williams vesz majd lányának drogokat!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Robbie Williams, miután 1995-ben otthagyta a Take Thatet, drogokhoz és alkoholhoz nyúlt. Ugyan sikerült leszoknia a káros szenvedélyeiről, nemrég meglepő kijelentést tett.
hirdetés
A 39 éves énekes, Robbie Williams meglepő és igen érdekes interjút adott a The Sun magazinnak. Reméli, hogy kilenc hónapos lánya nem fog drogozni, de ha mégis, akkor gondoskodik arról, hogy Theodora Rose a legjobb drogot kapja.
„Kétlem, hogy olyan lesz, mint én. Azzal a sok szeretettel és szerencsével, ami körbeveszi, nem fogja azt az utat végigjárni, amit én. Ha ez sajnos mégis bekövetkezne, akkor tudom, mi a teendő. Meggyőződöm róla, hogy a lehető legjobb drogot kapja, és magával is viheti” – számolt be az interjúról a magazin.
Azt is hozzá tette, hogy lányának már ki is nézte a jövendőbeli párját, méghozzá Adele fiát, a kis Angelót, becenéven kis Peanutot szeretné a kislánya férjének.
„Az ő fia és az én lányom sokat játszanak együtt. A kis Peanut a listán van Teddy lehetséges kérői között” – mondta mosolyogva Robbie.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













