Megjelent a The Pretty Reckless új kislemezes dala
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Több mint három év várakozás után két héttel ezelőtt jelentette be a The Pretty Reckless a visszatérését és végre megjelentették az első kislemezt is.
hirdetés
Mint tudjuk, A pletykafészek forgatását követően Taylor Momsen bejelentette: ezentúl szüneteltetni kívánja színésznői karrierjét és zenekarára, a The Pretty Recklessre fókuszál majd.
A banda első stúdióalbuma 2010-ben került az üzletek polcaira és rögtön belopta magát Taylor rajongóinak szívébe. Sajnos a következő nagylemez munkálataival viszonylag lassan haladt a csapat, azonban mintegy kárpótlásul, alig két héttel visszatérésük bejelentését követően piacra is dobták első kislemezüket, mely a Follow Me Down címre hallgat.
A zenekar rajongói már megszokhatták a keményebb, rockosabb hatást és szerencsére Taylorék ezúttal sem tértek el a jól megszokott recepttől.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











