Elhagyják a tagok az Adelaine-t
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Noha pár hete jelent meg legújabb stúdióalbumuk, két tag kilép a zenekarból, így sorsa egyelőre bizonytalan.
hirdetés
Karrierjük kezdetén a Paramore-hoz hasonlították őket, amelyből végül a Farro testvérek kiváltak – ezúttal az Adelaine is kénytelen megválni két tagjától, a gitárostól és a dobostól. Donny a zenekar hivatalos Facebook-oldalán köszönt el rajongóiktól.
„Elszomorít, hogy el kell mondanom, de Zach és én kilépünk az Adelaine-ből. Imádjuk a bandát, de úgy döntöttünk, új lehetőségeket fedezünk fel. Nem tudom még, hová fogok jutni, néha az élet váratlan fordulatokat hoz, de csak követned kell az utad. Az Adelaine folytatja a kemény munkát, maximálisan támogatom őket. Semmit sem bánok, amit ezzel a zenekarral tettem. A legnagyszerűbb családra tettem szert általuk” – írta Donny búcsúposztjában.
Az Adelaine legújabb albuma, a Currents csak nemrég, április harmincadikán jelent meg, ezt követően egy kisebb turnéra indultak az Egyesült Államokban. Arról, hogy új tagokat keresnek vagy hármasban folytatják-e, akárcsak a Paramore, egyelőre nincs információnk.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
A 30-as éveiig várt.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











