Blake Lively kiszáll a Gossip Girlből?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A sorozatsztár úgy döntött, hogy ideje búcsút inteni karakterének. Állítólag már a producereket is megkérte
arra, hogy írják ki a sorozatból — írja a Heat magazin.
hirdetés
A színésznő, aki Serena Celia van der Woodsent alakítja a Gossip Girlben belefáradt az állandó jelenetekbe, így inkább megölné karakterét. Bár a producerek egyelőre nem egyeztek bele ebbe,
Lively már számos lehetőségét vázolta annak, hogyan is végződhetne Serena története.
Egy bennfentes szerint valószínűleg egy balesettel fogják majd megoldani a távozást, amennyiben tényleg belemennek a dologba. A Heat magazin forrása szerint egyébként Blake azért szeretne távozni, mert szerinte már kinőtt ebből a szerepből, és szeretne továbblépni. „Persze hálás mindazért, amit a Gossip Girlnek köszönhet, de egy idő után már elege lett a kalandokból és az állandó harcokból, vitákból. Blake egyetlen előnye, amit a sorozatban való szereplésének köszönhet az, hogy együtt dolgozhat barátjával, Penn Badgley-vel.”
Gossip Girl Serena nélkül? Reménykedjünk, hogy ez az egész csak pletyka.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













