Az öngyilkosság ellen kampányol Jensen Reed
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A napokban jelent meg Jensen Reed vadonatúj videója, mely a Rocketship című dalához készült.
hirdetés
Jensen legújabb szerzeménye az idén április 16-án napvilágot látott The Left Coast című lemezéről való. A korongon összesen 11 dal kapott helyet, köztük van a nemrégiben megjelent duett is, melyben Drew Seeley a közreműködő.
A harmadik albumról eddig négy kislemez jött ki. A dalok stílusa más és más, hiszen megtalálható köztük a rap, a hiphop és a pop keveréke is. A Rocketship egy nagyon is komoly dologgal foglalkozik: az öngyilkosság megelőzésére hívja fel a figyelmet. A videóban olyan embereket láthatunk, akik elvesztették már valamelyik szerettüket.
„Büszke vagyok arra, hogy kiadtuk a Rocketship videót. Abban a reményben jelentettük meg, hogy felhívhatjuk a figyelmet az öngyilkosság megelőzésére. Köszönjük, hogy az American Foundation for Suicide Preventionnal (AFSP) hozhattuk létre ezt a csodálatos projektet” – írta Facebook-oldalára az énekes, akinek The Left Coast nevű stúdiólemeze már megvásárolható az iTuneson is.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.













