Orla Brady élvezte Poirot kalandjait
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Orla Bradyt is utolérte az a megtiszteltetés, hogy szerepet ajánlottak számára Agatha Christie Poirotjának televíziós változatában. A hölgy lelkesen beszélt a forgatásokról.
hirdetés
Orla Brady mintha egy teljesen új világba csöppent volna. A sorozat forgatása során egy egészen észveszejtő miliőben érezhette magát, ahol ráadásul nem mindennapi kihívást jelentett az a tény, hogy szinte minden egyes karakternek más-más akcentussal kellett beszélnie.
David Suchet, a Poirot sztárja a befejező évad kedvéért ismét a kis belga detektív bőrébe bújt, Orla pedig egy orosz grófnő szerepét kapta meg. A sorozat utolsó néhány epizódját a napokban forgatják, így talán már az év végére a televízió képernyőjére kerülhetnek a krimi régen várt befejező epizódjai.
A színésznő leesett állal nyilatkozott: „Egy egész napot töltöttem el orosz grófnőként. Te még nem láttál ilyen őrült európai karaktereket, mint amik ebben a sorozatban vannak. Szinte mindenki... Az egész szereposztás mondhatni, teljes Európát lefedi. Valójában azt hiszem, hogy csak egy színésznő voltam, akinek a karaktere valójában angol, s mindenki más francia, orosz, német...” Orla ebből arra engedett következtetni, hogy a forgatások során nem volt tökéletesen elégedett orosz nyelvtudásával, illetve akcentusával.
„Mi csak körbe-körbe mászkálunk, egyáltalán nem is beszélünk egymással. Igyekszünk koncentrálni az akcentusra, nehogy kizökkenjünk, vagy egymást zökkentsük ki a fura beszédünkkel – majd hozzátette: Ez lesz az első, az egyetlen és utolsó ilyen szerepem. De nagyon szeretem csinálni. Ez egy kis darab lesz a televíziózás történelmében. És nagyon jók a szereplők. David Suchet zseniális színész, a karaktere maximálisan ott van a szeren. Mintha tényleg Agatha Christie regényeinek lapjaiból lépett volna ki. Hihetetlen. Egyszerűen nagyon élvezem ezt az egészet.”
Majd tovább folytatta: „És van nekünk ez a csodálatos jelmeztervezőnk, Sheena Napier, aki most nyert éppen BAFTA-díjat a Parade's Endért. Tele vagyok ámulattal attól, amit ő csinál. Ő csak jön, hoz valamit és egy aprósággal merőben átalakítja az egész jelmezt. Te pedig a színész vagy, meg kell csinálnod bármilyen munkát, amit rád bíznak. Ez csodálatos.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













