Egykori kollégája űz csúfot Lindsay Lohanből
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Bajos csajok-beli kollégája, Jonathan Bennett egy pólóval fejezte ki, mit gondol Lindsay Lohanről, majd gyorsan meg is magyarázta cselekedetét.
hirdetés
Az amerikai színész Jonathan Bennett alakította a sármos Aaron karakterét a Bajos csajok című vígjátékban, melyben Lindsay karaktere fülig szerelmes volt a srácba. Míg a filmben szerepelt sztárok legtöbbjének csillaga felfelé ível, addig Lindsay-é leáldozott. Erről Jona is így vélekedik.
A napokban a Facebookon landolt egy fotó, melyen a színész egy olyan pólót visel, melyen az alábbi felirat díszeleg: „Menj börtönbe, Lindsay!”
Az omg! szerkesztői később felkeresték Bennettet, aki elmondta, mindössze ironikusan arra hívja fel a figyelmet, hogy a média nevetségesen Lindsay megszállottja lett. „Igazából nagyon boldog vagyok, hogy végre rehabon van, és jól van. Ő volt az egyik legtehetségesebb fiatal színésznő, akivel valaha együtt dolgoztam.”
Az énekes-színésznő jelenleg a Betty Ford Centerben „nyaral”, közeli barátai szerint jól viseli.

hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













