Demi Lovato testvérként gondol exbarátjára
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szakításuk után is jó barátok maradtak, mi több, kitartanak egymás mellett, de Demi most őszintén mesélt Joe Jonasszal való szakításáról.
hirdetés
A szerelem fáj! Demi Lovato az ABC's Nightline Newsnak adott interjújában beszélt őszintén Joe Jonasszal való kapcsolatáról, szakításukról és hogy hogyan lettek újra barátok.
Demi és a középső Jonas tesó 2010 márciusában jöttek össze, majd mindenki meglepetésére néhány hónappal később szakítottak is. Ugyanis Joe lecserélte Demit a Twillight színésznőjére, Ashley Greenre, akivel egészen 2011 márciusáig alkottak egy párt. Ez azt jelentette, hogy Deminek a Rock Tábor 2: A záró buli turnén végig keleltt néznie szerelme és Ashley turbékolását. Demi nem tagadta az interjúban, hogy a Jonas fivér összetörte a szívét.
„Együtt voltunk, majd szakítottunk, és volt egy pont, amikor nagyon dühös voltam rá. Amikor szívfájdalmakon mész keresztül, mindig a gondolataidban lesz valaki.. Ez olyan, mint amikor meghallasz egy dalt a rádióban, ami rá emlékeztet, ekkor újra eszedbe jut [az illető].”
Manapság azonban Demi és Joe félretették a múltat és újra barátkozni kezdtek, még ha néha ez nagyon nehéz is tud lenni: „Most már elmondhatom, szerencsére, hogy ő és a testvére, Nick mindig mellettem álltak, és olyanok vagyunk, akárcsak egy család, számomra ők a testvéreim. Nagyon jó barátok vagyunk, talán nem állunk olyan közel egymáshoz, mint régen, de ez rendben van.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













